Csillagok

Fentről, a felhőtlen tiszta égről ezer csillag ragyog rám,
Felém sugározza sok ezer év nyugalmát.
Kezdem megérteni mi az a "végtelen",
S ráébredek, milyen porszem-töredék az életem.

Évezredek, és emberek milliói közt egy semmi vagyok én,
Ki álproblémákkal, és gondokkal rontja el életét.
Évezredek során a mulandó emberek folyton változtak,
De a csillagok, és az emberi lélek, érzések maradtak.

Talán két ezer évvel ezelőtt egy ugyanilyen porszem, mint én,
Ugyanígy gyönyörködött a csillagok csodás fényén.
Neki már nyoma sincs, emlék sincsen róla semmi,
Pedig ő is élt, mint én, s szeretett, ma pedig már senki.

Az idő és a tér végtelenségében néhány percet élünk,
Hát ne rontsuk el azzal, hogy a jövőtől félünk!
ITT és MOST, élvezd a jelen pillanatot,
S válassz magadnak egy ragyogó csillagot!

S ha felnézel az égre, a csillagok ezrei között,
Keresd meg a tied, melytől szívedbe nyugalom költözött.
És a csillagod azt mondja: " Oly rövid a léted,
Keresd meg, találd meg, és használd ki,
mi szépet nyújt az élet!"

Március

Ma jött az első vad tavaszi szél
szőkén lobogva és bomlott-merészen,
pirosan, mint egy korai virág.
 
Összezörögtek a fekete fák:
megannyi sok titok tudója,
rejtelmesen és titkolódzva  súgtak…
Egy rügy kidugta kíváncsi fejét,
rózsaszínné mosolyodott egy felhő,
valahol egy cinke
hangolni kezdett egy új zenét:
„Tavasz! Tavasz! Tavasz!”
Este volt, és olyan volt az erdő,
mint egy iskolából szabadult kamasz.
 
Ma jött az első vad tavaszi szél
szőkén lobogva, és bomlott-merészen.
Szebb lett a vén föld? Nem tudom. Hiszen:
én csak a te két szemedet néztem!

Wass Albert

Mert nagyon szeretlek

Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
És én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat és rád ragyog.

A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.

A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.

A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehet a sarki lámpa fénye.

Wass Albert

Egy nap nélküled

Egy nap Tenélküled,
mint üres utca
mely piszokfelhőben
nem vezet semerre.
Sötét, rút épület
arcomba bámul,
lélek se mozdul,
csak a szél
süvít a magány
hágóján át.

Egy nap Tenélküled,
mint széles sivatag,
hol fű s virág nincs,
se bokor, se fa,
csak kopott homok,
mely öröklétbe nyúlik
és feldúlt egébe
egy méla napnak.

Egy nap tenélküled
végtelen éji táj
csillagtalan
világa vár
bús pironkodást
átgyúrni egy nap
csodás pompáivá!

Egy nap tenélküled
egy süllyedő nap
az idő gödrébe
hang nélkül,
mint óriási moly,
amely az éjt repdesvén
reménytelen keres fényt
Wass Albert

Légy a mindenem

Légy eső, mely virágot nevel,
Légy szerető, mely mellettem hever,
Légy napfény, mely melegséget áraszt,
Légy öröm, mely felkelti a vágyat.
Légy szivárvány, mely festi az eget,
Légy erő, mely fogja a kezet,
Légy árnyék, mely fölém hajol,
Légy mellettem, ki szorosan karol.
Légy remény, mely soha el nem hagy,
Légy támasz, aki mindig velem vagy,
Légy mosoly, mely vidámságot ad,
Légy az élet, hol megolvad a fagy.
Légy a féltő, ki gondosan nevel,
Légy a válasz, mely mindenre felel,
Légy a víz, mely szomjamat oltja,
Légy az értelem, az élet mivolta.
Légy a fény, mely világít nekem,
Légy, ha teheted, örökre velem.
Légy a csoda, mely mindent megtehet,
Légy a minden, ahol boldogság lehet.
Légy a szerelem, mely bennem él,
Légy a mindig tartó szenvedély,
Légy a mindenem, s bármit megteszek,
Légy a szívem, hogy életben legyek.

Béke a lélekkel

A lelki béke szilárd nyugalom,
de nem kérést elutasító unalom;
fegyelem, mely enged, s elfogad,
sosem fél, nem remél, csak ad.

A lelki béke tevékeny erő,
nem eltipró, hanem felemelő;
táplál, éltet, legyőzi a szenvedést,
maga alá gyűri a szenvedélyt.

A lelki béke féltő hatalom,
nem másokat lebíró akarom;
szelíd, finom, végtelenül kegyes,
meghajolva előtte, legyőzheted.

A lelki béke feltörő tudás,
befogadás, semmit nem tagadás;
mélység és magasság között feszül,
általa minden összhangba kerül.

A lelki béke értő szeretet,
hatása békíti ki az ellentéteket;
pont, mely körül belső világod forog,
melyet elérve önvalód láthatod.

Szeretlek

Szeretlek! Csupán egyetlen szó,
De benne van ezernyi jó.
Szeretlek? Egy olyan kérdés,
Melynek válaszára nincs megértés.
Szeretlek… egy olyan válasz,
Mi minket soha el nem választ.
Szeretlek! Egy fájdalmas kiáltás
Egy könnyekben gazdag csata után.
Szeretlek! Oly sok fájdalmat okoz
Mindaz, mit e szó hordoz.
Szeretlek! Száll a válasz hozzád,
S te nem tudod, mit mondhatnál.
Szeretlek? Szól egy bizonytalan hang,
Mi a nagy csöndben elenyészve pang.
Szeretlek… suttogsz egy bókot,
Mely után ajkadra lehelnek csókot.
Szeretlek! Kiáltasz mérgesen,
Mert nem hallja senki sem.
Szeretlek… visszhangzik fülemben,
Az utolsó szó, mit mondott nekem.
Szeretlek… vajon mit rejtesz…?
Értem talán könnyet ejtesz…?
Szeretlek? Félek e szótól,
Hisz ad s szakít a jótól.
Szeretlek! Nem bánom, elmondom,
Magamban csendesen fohászkodom.
Szeretlek! Kiáltom bátran,
S két karom széttártam.
Szeretlek! Benned van bánat s öröm,
Kezemmel a lefolyó könnyeim törlöm,
De szám ugyanakkor mosolyra áll,
Mely a szél segítségével hozzád talál.
Csupán egyetlen röpke érzés,
Ám benne van féltés és kérés…
Szeretlek! Ezt a szót ne feledd,
Mert ez az, mit az Élet jelent.

Neked adom a lelkem

Csendes az éj, az égen ezer csillag.
A Hold égi útján felfelé ballag.
Telt arca fentről a Földre mosolyog,
Benéz az ablakon, szeme ránk ragyog.

Hűvös az éj, gyere, bújj ide mellém!
Én vigyázom álmod ezen az estén.
Csendes már minden, a nappal véget ért,
Helyét az estnek adta, aludni tért.

Bújj ide hozzám, és hunyd le a szemed.
Felejts el mindent, én fogom a kezed!
S ha hallod majd a csengettyűk dallamát,
Feltárom előtted lelkem kapuját.

Valahol messze egy manó útra kel,
S az Éjtündér most csak nekünk énekel.
Hallgasd csak, kedves, milyen szép ez a hang,
Hallod már Te is, hogy cseng a kis harang?

Hát hunyd le szemed, és Te is láthatod
Az előttünk nyíló, mesés világot,
Ahol ezer csoda és varázslat vár,
Szoríts magadhoz! Gyere, induljunk már!

Nézd csak, ez az a hely, ahol minden más.
Itt nincs rossz, nincs harag, semmi rohanás.
Ez egy sziget, a Vágyak Birodalma:
Lelkemnek mélye, az álmok világa.

Ez az a hely, amit magamban hordok.
Ha Rád gondolok, mindig itt vagyok,
Együtt Veled; mert Rólad szól az álmom.
Náladnál fontosabb nincs e világon!

Senki más nem látja, nem ismerheti,
Álmaim kapuját fel nem törheti.
Mások előtt e helyet zárva tartom,
És a kulcsát most Tenéked átadom.

Lesz majd egy hang, mely mindent megmutat.
Segít neked, hogy megtaláld az utat,
Ami elvezet Téged a lelkemhez.
Csak gondolj rám, és szoríts a szívedhez!

Mert Te vagy az, kiről annyit álmodtam!
E mesés világot Neked alkottam.